artson

Nem olyan rég elolvastam Duncan Shelley Paktum trilógiáját. Ebben egy idegen civilizáció képviselői látogatnak el a Földre. Egyikük egy "anyagbeszerző körútja" során, amikor új ízeket keresett és gyűjtött egy kozmikus étteremlánc számára, lelt csöpp bolygónkra, ahol is levadászott néhány élőlényt, köztük pár embert. Az étteremlánc tulajdonosainak az emberhús ízlett leginkább – persze csak az, amit menekülés közben ejtettek el, mert a halálfélelem, a zsigeri rettegés során felszabaduló hormonok (adrenalin?) megfűszerezték –, így egyből megrendelést adtak egy nagyobb szállítmány felvásárlására. Az idegenek azért érkeztek, hogy vezetőinknek ajánlatot tegyenek a húsunkra. Egy olyan mennyiségű ember rendszeres "vágására", ami kordában tartaná a szaporulatunkat. Háborúk, betegség és éhínség nélkül. Mert természetesen nem ingyen gondolták mindezt, hanem ellenszolgáltatás fejében, ami megoldást jelentene az emberiség jelenlegi problémáira. Pl. a rák elleni szer. Egy ilyen ajánlat visszautasíthatatlan (?!), vezetőink készséggel kötik meg az üzletet (paktum), főleg, hogy maguk és az általuk megnevezettek mentességet élvezhetnek a vágások alól, plusz olyan technológiát kapnak cserébe – mint a halhatatlanságot biztosító sejtregeneráló szérum –, amivel megteremthetik a világbékét. (Hogy zavartalanul folyhassanak a vágások.) A történet három kötetben persze nem erről szól, hanem arról az ellenállásról és az ő hősi küzdelmükről, mellyel egy maroknyi csapat felveszi a harcot a bennünket vágóhídi marhákként kezelő, s magukat felsőbbrendű fajnak tartó betolakodókkal szemben. A cselekmény innentől átcsap olcsó akció-horrorba, nem akar más lenni, mint ami: szórakoztató irodalom. A témafelvetés viszont elgondolkodtatott.

Régóta kutatjuk az eredetünket, foglalkoztat, hogy honnan jöttünk és mi végre vagyunk a világon. Két uralkodó nézet terjedt el magyarázatként. Az egyik szerint létezik egy korlátlan hatalommal rendelkező entitás (Isten), mely kezdet és vég nélkül, örökké való, s mi kvázi az ő gondolataiból pattantunk ki. Az egész világegyetem, velünk együtt a semmiből teremtődött azért, mert valakinek (valaminek?) épp ehhez volt kedve. Miután fürkésző tekintetünket egyre távolabbi régiókba fúrtuk, és a vöröseltolódás jelenségével felfedeztük, hogy az Univerzum tágul (egyesek szerint menekül Chuck Norris elől), arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt egyetlen pontból teszi. Ebből egyenesen következett, hogy valamikor minden anyagnak ezen pontba kellett sűrűsödnie, amivel az avítt teremtéselméletet felváltotta a The Big Bang Theory, az ősrobbanás elmélete. A tudomány jelenlegi állítása szerint – ami semmiben sem különbözik az isteni kinyilatkoztatástól, „legyen világosság!” –, a nagy büdös semmi fogta magát, és egyszer csak anyagra meg antianyagra hasadt, s ezzel megszületett a mindenség. A földi élet, és vele az ember ugyanezen a módon keletkezett, véletlenek sorozatának köszönhetjük a létünk. Nem vagyunk más, mint egy kavargó betűleves, amiben random összeállt a Britannica Hungarica 25 példánya.

Bár korábban is ismert volt, igazából az ősrobbanás tanával nyert teret az Exogenezis hipotézise, mely szerint a földi élet nem itt keletkezett, hanem máshonnan érkezett ide. Az elmélet hívei azt vallják, hogy az élet kialakulásához – az élő szervezet működéséhez – nélkülözhetetlen anyagok létrejöttéhez egy teljes „sztelláris ciklus” szükséges. Ma úgy tartják, a világegyetem 13,8 milliárd éves (± 200 millió év), és ezen idő alatt már számtalanszor lejátszódott az a folyamat, melyben a holt csillagporból új csillag születik (a mi napunk is egy ilyen második generációs csillag), körülötte bolygórendszerrel, ahol aztán már többször is kialakulhatott az élet. A Pánspermia hipotézise szerint, az élet legegyszerűbb képviselői túlélhetik az őket hordozó planéta pusztulását, és kisodródva a világűrbe, hibernált állapotban, mint egy lefagyasztott hímivarsejt, évmilliók, vagy akár évmilliárdok múlva, fényéveket utazva táptalajra lelhetnek, ahol megtermékenyítve egy még szűz földet, újra elszaporodhatnak megteremtve egy új bioszféra alapjait.

Továbbhaladva ezen a gondolaton, miért feltételezzük, hogy a planéta pusztulását csak a mikroszkopikus organizmusok élhették túl? Egyszer a mi napunk is elégetve a hidrogénkészletét, majd a Föld pályájáig hízik, ha addig nem írtjuk ki egymást és nem akarunk a nap fűtőanyagául szolgálni, el kell hagynunk ma még biztonságosnak vélt otthonunkat. Miért ne tehette meg ugyanezt egy másik értelmes faj, mely nemhogy előttünk, de már a napunk születése előtt milliárd évekkel is létezhetett? Azóta ez az ősi faj már rég kipusztulhatott, vagy – ha képes volt elhagyni addigi élőhelyét – akár be is népesíthette az egész kozmoszt. És itt kapcsolódik össze Duncan Shelley írása az eredetkutatással. Mert mi van, ha az élet a Földön nem a véletlen műve, hanem nagyon is tudatos tervezés eredményeként szándékosan lettek elhintve a magvai. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor arra is gondolnunk kell, hogy a magvakat azért szórjuk, hogy majdan learassuk, vagy leszüreteljük termését.

Amikor megszülettem, még csak három és félmilliárdan voltunk a Földön. Alig negyven év leforgása alatt ez a szám megduplázódott, populációnk hétmilliárd főre duzzadt, amit nagy csinnadratta közepette ünnepeltünk, még himnuszt is írtunk önmagunk dicsőítésére a jeles alkalomból. (Azóta további félmilliárd fővel gyarapodtunk, ám ennek már nem volt hírértéke.) Ez a szaporulat egyszerűen fenntarthatatlan, a Föld készletei – termőföld, édesvíz – már most nem képesek eltartani ennyi embert (már azon a szinten, ahogy mi itt Európában élünk), milliárdok éheznek, a kutatók így gőzerővel azon munkálkodnak, hogy a táplálékot szintetikus úton, mesterségesen is elő lehessen állítani gyorsan, olcsón, nagy mennyiségben…

Elképzeltem a problémát kozmikus méretekben, amikor egy hozzánk hasonló szapora faj kinőve életterét meghódítja az űrt, s ott évmilliók, évmilliárdok alatt nemcsak naprendszereket, hanem egész galaxis halmazokat népesít be. Náluk mekkora gondot jelenthet az élelmezés? Nyilván bolygóméretű tápanyagfarmokat kell fenntartani, hogy szükségleteiket kielégítsék. Ennek a legegyszerűbb módja, ha a megfelelő táptalajon elhintik a tápanyag magvait, megvárják, míg kisarjad, s aztán időről-időre betakarítják a termését. Talán a mi otthonunk sem kivétel alóla.

A Földön, csak az utóbbi ötszáz millió évben több tömeges fajkihalás is történt. (448 millió évvel ezelőtt a kambrium-ordovícium kihalási esemény, 444 millió éve az ordovícium-szilur kihalási esemény, 360 millió éve a késő devon kihalási esemény, 251 millió éve a perm-triász kihalási esemény – ez volt az eddigi legnagyobb, ebben a tengeri fajok 96%-a és a szárazföldi fajok mintegy 70%-a tűnt el nyomtalanul –, 200 millió éve a triász-júra kihalási esemény, és a legismertebb, a kréta-tercier kihalási esemény, melyben 65,5 millió évvel ezelőtt a teljes földi bioszféra mintegy 50%-a pusztult el, köztük a dinoszauruszok.) Valószínűleg ezt megelőzően is történt ilyen, de a korábbi élőlényeknek még nem volt szilárd vázuk, ezért fosszíliák sem maradtak fenn kellő számban, így csak a fanerozoikumtól követhetjük nyomon a tömegkihalásokat. A jelenségre mindmáig nincs tudományosan bizonyított magyarázat, kozmikus katasztrófát gyanítanak mögötte. Üstökös, vagy meteorit becsapódását, ami kibillentve a Földet addigi forgástengelyéből klímaváltozást okozott, kontinenseket elárasztó árvizek söpörhettek végig a bolygó felszínén, a sorozatos vulkánkitörések hamuval áraszthatták el a légkört, "nukleáris telet" idézve elő… Mi van, ha más a magyarázat? Ha a tömeges fajkihalásokat nem a véletlen generálja, hanem egy tudatos, számító faj, mely időről-időre idelátogat – meg még ezeregy helyre máshova, ahová "biofarmokat" telepített –, hogy betakarítsa a termést. Valamennyi növény és állat nem egyéb a számukra, mint biomassza, a táplálék leggyorsabban és leghatékonyabban előállítható terméke, amit rendszeresen "lecsapolnak", hogy kozmikus fajukat jóllakassák.

Nem úgy képzelem, ahogy azt Duncan Shelley megírta. Szerintem automata rendszerek érkeznek, szimpla aratógépek, melyek lélektelenül végzik programozott munkájukat. Felszippantanak mindent, mi az útjukba akad, hogy aztán bedarálva "teljes értékű" tápanyag rudacskákat állítsanak elő, amelyekben tökéletes arányban található fehérje, zsír és szénhidrát, élelmi rost (meg persze nyomokban mogyoró…) Már csak az a kérdés, mikor jönnek el újból? Meg hogy találnak-e még itt akkor valamit. Ugyanis a biológusok nagy része a jelenkort is egy kihalási hullám részének tartja, a holocén kihalási eseményként, melyért egyedül az emberiség pusztító tevékenysége a felelős. A felelőtlen erdőirtás, a mértéktelen halászat, vadászat… Ha nem igyekeznek a gazdák – ha nem telepítettek ide "vészcsengőket", melyek figyelmeztetnék a közelgő katasztrófára –, nem hagyunk a számukra semmit. Csak mi maradunk. A mi húsunkkal kell megelégedniük.