Emlékszel az álmomra? Ami még kiskoromban riogatott? Muszáj emlékezned rá! Mennyi lehettem, hat vagy hét? Egy szörnyű öregembert láttam, akinek véres volt a keze. Azt nem tudom, hogy ezeknek az álmoknak volt-e bármilyen előzménye, csak a férfira emlékszem, meg a véres kezére, ahogy felém nyúl, próbál elkapni… Erre ébredtem sikoltozva, amivel a szívbajt hoztam rátok. Hiába nyugtatgattatok, nem múlt el. Éjszakáról éjszakára újra és újra visszatért a rémkép napokon át. A végén orvoshoz vittetek. Hogy valami bajom van. Nem normális, hogy minden éjjel ugyanaz a rémálom gyötör. Egy öreg bácsi véres kézzel… Miért álmodok ilyet? Mit jelent?
Az orvosok persze nem találtak semmit. Merthogy szervileg és mentálisan is ép voltam. Azzal magyarázták a dolgot, hogy biztosan láttam valahol azt a bácsit, talán a kocsiban ülve a forgalomban, vagy otthon a tévében. Könnyen lehet, hogy csupán egy pillanat műve volt, amivel épp elkaptam egy pórul jár öregembert az utcán, aki korábban elesett és felsértette a kezét, esetleg egy villanásnyi jelenet ragadt meg bennem egy filmelőzetesből, amire ti fel se figyeltetek, de rám olyan hatása volt, hogy tudat alatt azóta is foglalkoztat és nem hagy nyugton. Kísért, amit nem értek, s amit a gyermeki agyam nem tud feldolgozni, ám ez el fog múlni, csak idő kell hozzá.
Igazuk lett. Tényleg elmúlt. Fogalmam sincs, hány éjszakán át rettegtem a véres kezű öregembertől, de egyszer csak nem láttam többet. Soha. Hála istennek, nem is gondoltam rá. Mostanáig. Merthogy a temetéseden újra feltűnt. Azonnal felismertem. Az élményt már rég elfeledtem, ám azt az arcot megőrizte az emlékezetem, s ahogy megpillantottam, egyből felelevenedett a régi emlék. Ő az! Az idős férfi az álmomból, akinek véres volt a keze. Aki folyton el akart kapni. Hogy lehet? Hogyan elevenedhet meg valaki, aki csak a képzeletemben létezett? A legijesztőbb talán az volt, hogy egy fikarcnyit sem öregedett. Pont úgy nézett ki, mint ötven éve… A frász kerülgetett.
Korábban sose láttuk, ebben biztos voltam. Hiába faggattam a rokonainkat és az ismerősöket, senki nem tudta hova tenni. Se a kollégáid, se a volt osztálytársaid… Senki nem ismerte! De akkor ki ő, és mit keres itt? Hogyan kötődik hozzád, és mire figyelmeztetett a vele kapcsolatos álmom? Odamentem hozzá. Bevallom, reszkettem, mint a kocsonya, de tudni akartam. Mielőtt megszólalhattam volna, őszinte részvétét nyilvánította a halálod miatt. Megköszöntem. Aztán megkérdeztem, honnan ismer téged. „Régi barátja vagyok – mondta. – Valaha sokat jelentettünk egymásnak.” Szomorú volt a hangja, de a szája mosolyra húzódott, amikor a kezét nyújtotta, hogy bemutatkozzon…
Hogy tehetted? Hogy voltál képes a szemünkbe hazudni nekem, apának… Hogy voltál képes leélni így egy életet! Az a kéz… A hosszú ujjak kecsességében egyből a sajátjaimra ismertem, ahogy az ajkak melletti mosolygödröcskékben is, ami egyikkőtöknek sem volt sajátja… Az egyik felismerés hozta magával a másikat, egyszeriben viszontláttam a fitos orrom, a csöpp fülcimpám, a dacos állam és a szemöldököm haragos ívét, amelyeket oly’ jól ismerek a tükörből… Miért nem mondtad soha? Miért titkoltad? Az öregember az álmomban egyáltalán nem akart elkapni, nem fenyegetett, csupán a saját vérét mutatta. A vért, ami félig bennem is kering…
Utolsó kommentek