artson

Bombamerénylet Brüsszelben, fegyveres mészárlás Párizsban, késeléses vérengzés Londonban, kamionos tömeggázolás a paradicsomi Nizzában… Mindezt Allah nevében, és az „Isten útján való küzdelem”, a dzsihád szellemében. Borzongunk a terrortámadásoktól és rettegünk az iszlám terjedésének fenyegetettségétől, ám igazából semmi új nincs a nap alatt, csupán a történelem ismétli önmagát újra és újra. A mohamedán vallás (alapítója, Mohamed próféta 571-632 között élt) hatszáz évvel később keletkezett, mint a keresztény vallás. Ebből fakadóan hatszáz évvel fiatalabb, így nincs mit csodálkozni azon, hogy most éli azokat a "gyermekbetegségeit", amelyeken a kereszténység is keresztül ment a maga idején. Keresztes háborúk, pogányüldözés, bálványok megsemmisítése, könyvégetés, a szent inkvizíció és vele a boszorkányperek meg az eretnekek kínhalála…

A XV-XVI. századi keresztény világban a Biblia szó szerinti értelmezése volt az általánosan elfogadott nézet. A Teremtés könyve pedig arról tájékoztat, hogy Isten, mérhetetlen csalódottságában és haragjában, amiért elfordultak tőle a teremtményei, özönvizet bocsátott a bolygóra, mellyel elpusztított minden életet rajtra. Csupán egyetlen embernek, Noénak, s az ő családjának kegyelmezett meg, őket választotta ki arra, hogy a Föld élővilágát átörökítse egy bűntől megtisztított világba. (Mondjuk azon érdemes elgondolkodni, hogy ha létezik egy korlátlan hatalommal rendelkező entitás, aki később Egyiptom földjén képes volt egyetlen éjszaka leforgása alatt minden elsőszülött embert és állatot szelektíven megölni, itt miért nem alkalmazta ugyanazt a módszert az általa bűnösöknek ítéltekre. Miért kellett valamennyi szárazföldi élőlénynek, s azok kicsinyeinek fulladásos kínhalált halniuk? Nevezhető ő jóságos, szerető, megbocsájtó és irgalmas Istennek?) A dokumentált tényekből fakadóan a földön élő összes ember Noétól ered. Pontosabban annak három fia, Jáfet, Sém és Hám felelős a föld népeiért. Mivel akkoriban összesen három földrészt ismertek, nem volt nehéz ráhúzni a téves világképet a csonka világmodellre. Jáfet apaként Európa fiait nemzette, Sém Ázsia gyermekeit, Hám pedig Afrika fekete közösségének volt atyja.

Az 1400-as évek végén, amikor Kolumbusz Kristóf a történelmi felfedezőútjaival majd’ a kétszeresére tágította a Föld oikumenét (az ismert környezetet), ahonnan egy addig ismeretlen világból ismeretlen embertípust hozott magával (a tévesen indiánoknak keresztelt népcsoportot), az egyszeriben súlyos teológiai problémát vetett fel a reformáció előtt álló, egységesen római katolikus hitű Európában. Ahogy ugyanis ráébredtek, hogy Kolumbusz nem Ázsia másik felére bukkant, rajta Sém távolba szakadt fiaival, hanem egy teljesen új földrészre, egyből kérdésessé vált az addigi bibliaértelmezés. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy az özönvíz utáni ember először jár az Újvilágban, így az ott élő népek nem lehetnek Noé leszármazottai. Ha viszont ezek az emberszerű lények nem Noé fiaitól erednek, akkor kik, vagy mik ők és honnan jöttek?

A problémát 1512-ben II. Gyula pápa oldotta meg azzal, hogy az V. lateráni zsinaton kijelentette, az indiánok Ádám és Éva gyermekei, tehát emberek. „Őseiket az özönvíz előtt száműzték Babilonból a bűneik miatt, de olyan messze vándoroltak a vadonba (akkor még számtalan "vakfolt" tarkította a térképeket, ahol sok minden megbújhatott), hogy amikor Isten elpusztította a gonoszság fészkeit, nekik sikerült túlélniük a csapást. Nem az isteni terv részeként menekültek meg, miként Noé és családja, hanem valamilyen egyéb módon. Tán a kidőlt fák lombkoronáiba kapaszkodva, állatok módjára, így sodródhattak át ama földrészre, hol az isteni elméből kiesve, elfeledetten éltek mostanáig.”

Ez az indiánokkal kapcsolatos nézet uralta évszázadokon át Noé szellemi örököseinek elméjét (akik ugyanígy századokon át rabszolgaságban tartották Kám egész nemzettségét annak ürügyén, hogy atyjuk elátkozta testvérüket, amiért az részeg mezítelenségében kigúnyolta őt), ez tehető felelőssé a spanyol inkvizíció mexikói kegyetlenkedéseiért, ami aztán az egész kontinensre kiterjedő népirtó hadjáratokhoz vezetett. (Még száz éve is, 1912-ben, miután az utolsó indián törzseket rezervátumokba zárták, Sir John Lubbock, a magát felvilágosultnak tartó természettudós élő kövületeknek nevezte őket. „Az indiánok egy túlhaladott kultúra maradványai – ha tetszik, emberi dinoszauruszok –, nincs helyük a társadalmi fejlődés gyorsan haladó pályáján.”)

Amikor a spanyol hódítók a XVI. században elözönlötték az Újvilágot, a helybéli civilizációkat megtérítésre váró pogányok gyülekezetének látták. Hitük szerint kizárólag a keresztény embereknek, eszméknek és tárgyaknak volt értéke, ezért módszeresen pusztították az Újvilágban fellelhető értékeket és tudást. Férfiakat és asszonyokat kínoztak csupán azért, mert pőreségükkel szentségtelenül viselkedtek, bölcs emberekre vadásztak – csillagolvasókra, gyógyítókra, meg olyanokra, akik a szellemvilággal társalognak –, hogy eretnek nézeteiktől eltérítsék őket, hieroglifákkal teleírt, páratlan szépségű kódexeket vetettek tűzre… Sok évezredes, felbecsülhetetlen értékű maja, tolték, azték ismeret- és tudományanyagot semmisítettek így meg Jehova nevében a kereszténység szellemében.

Ma az iszlám hívei ugyanezt teszik. Számukra mi vagyunk pogányok, akik bálványokat imádnak, a mi nézeteink eretnekek, mi öltözködünk és viselkedünk szentségtelenül… Bár egyazon apa gyermekeiként ugyannak az istenítéletnek a túlélői vagyunk – Noé, és az özönvíz története a Koránban ugyanúgy megtalálható –, de feledve gyökereinket, "hitetlenül" szerintük nincs helyünk Isten országában. Csak reménykedhetünk benne, hogy fivérünkként maguk is elnövik lázongó-tévelygő kamaszkoruk. Előbb, mint ahogy azt nekünk sikerült…